PÉLDATÁR

CS 005

Család és államhatalom 374

D 006 Despotizmus, amely felette áll a rossz belátású sokaságnak és rossz szándékú vezetőiknek és mind a kettőt egyesíti magában 279

E

002

Első, a kezdet, és amely a végén, vagyis tevékenysége eredményében csak önmagához tér vissza 138

É 007 Élvezet, amelyben az egyéniség magáért-valóvá, vagyis egyedivé lesz, de maga ez az élvezet az általános cselekvés eredménye 255-256
K 003 Különbözőség 71, mint mennyiség 143
004 Különbözőség, mint a dolog határa 10
M 008 Magánvaló, amely más számára való 288
009

Magánvaló, amely önmagáért való 20

010

Magánvaló, mint önmagáért való harmónia 311

SZ 011

Szerelem 233

 T 

001

Tudat, amelyben a fogalmilag fel nem fogott egész előbb van, mint a mozzanatok 410

001
Tudat, amelyben a fogalmilag fel nem fogott egész előbb van, mint a mozzanatok 410

Sikeres bemutatója után a Zeneszerző panaszkodik Barátjának: 

Zoltán: Mi ez, ahhoz a szépséghez képest, amelynek a gyönyörűségét, csak megközelítőleg kottázhattam le. És most hallhattam, hogyan törik meg a szellemi szépség a hangszereken, végül is az anyagon.

Béla: Azért van sikered, mert az örök szépséget, a te tökéletlen zeneműved az emlékezetünkbe idézte. Van bennünk egy tudós tudatlanság, felismerjük, amikor rátalálunk az igazira, amiről, vagy akiről korábban semmit sem tudtunk.

002
Első, a kezdet, és amely a végén, vagyis tevékenysége eredményében csak önmagához tér vissza 138

Zoltán: Önfenntartásomat (magáért – való – lét) áthatja a keresés. Úgy alakult a tartózkodási helyem, hogy végül is megpillantottam, azt a szépséget a tudatban, amit kerestem, amiről korábban nem tudtam. Bizonyossá vált számomra, hogy ha nem találok rá, tőlem függetlenül is valóságos ez a szépség.

Béla: Erről, eszembe jut Szent Ágoston vallomása: Ó örök szépség nem kereshettelek volna, ha korábban már nem találtál volna rám!

Zoltán: A tudatban fedeztem fel ezt a magában fennálló (magánvaló) szépséget. Úgy tűnik, a szépség a tudatban mutatkozik meg (a magánvaló a tudat számára van). Észrevettem a tudatban magamat (öntudat),  tudatosult bennem a szépség hiánya (negativitás) amely elvezetett a szépséghez és részesített a szépségből. 

Béla: A szépség támasztott szomjúságot benned és vezetett el magához téged, ez csodálatos! Úgy tűnik az értékek meg akarnak mutatkozni, a felismert érték téged is megdolgoztatott, a mű megírása, a munkád, végül is az önfeláldozásod (másokért – való – létezés) közénk hozta a szépséget.

Zoltán: Na, de végül is, minek köszönhetem a látogatásodat?

Béla: Feleségemmel kerti partit rendezünk, szeretnénk meghívni. Szívesen látnánk a családodat és azokat is, akiket magaddal hozol.

Zoltán: Köszönjük a meghívást, de áruld el, enni és innivalón kívül mivel várjátok még a vendégeket.

Béla: Sok mindennel szoktam készülni, vendégeim szomjúsága (negativitás) lehet, hogy lehetővé teszi valamelyik ötletem érkezését.

Zoltán: Segítek neked a készülésedben, barátaimmal hozzád hasonlóan éhezzük és szomjazzuk az igazságot.

003
Különbözőség 71, mint mennyiség 143

Béla: Isten hozott benneteket, örömmel látom, hogy Diakónus testvérünket is magaddal hoztad, legalább lesz valaki aki felszolgál az asztaloknál. Kicsit több vendégre számítottam.

Foglaljatok helyet. Mindjárt jövök, itt a kiserdőben hajléktalan családok élnek, meghívom őket, vegyüljenek csak közénk, hadd legyen színesebb az együttlétünk.

Zoltán: Az első meglepetés ötleted már is bejött, mi akár haza is mehetünk.

Dániel: Engem nagyon érdekel a dolog, maradjunk, várjuk ki a végét.

Béla: Zeneszerző barátom, állj csak a Diakónus testvér mellé.

Úgy látom te vagy a magasabb, és a karod is hosszabb, el fogod érni a legfelső polcon tárolt boraimat, iszogassatok, míg megjövünk. Milyen érdekes, a magasságotokat tekintve, amiben különböztök egymástól, abban nem különböztök egymástól, a Diakónus 1 centiben különbözik tőled és te is 1 centiben különbözöl a Diakónustól. Lehetséges, hogy nem csak a magasságunkkal van így? Érezzétek jól magatokat, hamarosan csatlakozunk hozzátok.

004
Különbözőség, mint a dolog határa 10

Béla: (megérkezik, csalódottan, kitárt karokkal) Nem jönnek el, nagyon elhatárolódnak tőlünk.

Zoltán: Végre valami jó hír!

Béla: Ráadásul meg is aláztak. Invitálásomra azt felelte az egyik: Szabad emberek vagyunk, ne hívogasson minket az úr, ha adni akar valamit, hozza ide, még az is meglehet, hogy elfogadjuk az adományát.

Dániel: Önérzetesek, különbözőség áll fenn köztünk és köztük. Ebből a különbözőségből kiemelték az ő többletüket. Nemcsak abban különbözünk, hogy hozzánk képest ti gazdagok vagytok, hanem abban is különbözünk, hogy mi szabadabbak vagyunk nálatok.

Béla: Most már értem, hiszen én velünk teljesen egyenrangú embereket akartam meghívni, eszembe sem jutott, hogy a különbözőségek el is határolhatnak.

Zoltán: Miért mit csinálhatnak még?

Béla: Én a megkülönböztetett egységet vettem észre benne.

Zoltán: Hadd vegyem észre én is.

Béla: Egyetérthetünk abban, hogy különbözünk egymástól, hogy különbözőség van közöttünk.

Zoltán: Nyilvánvaló

Béla: Attól még, hogy ezt a különbözőséget egészen pontosan nem tudjuk meghatározni, attól még meghatározott.

Dániel: Amit a magasságunk különbözőségéről mondtál azt most kiterjeszted két emberre.

Béla: Van ennek valami akadálya?

Zoltán: Úgy látjuk nincs. A testmagasságunk különbözőségével kapcsolatos észrevételed is a kiterjesztés irányába terelte gondolatainkat, úgyhogy járjunk végére a dolognak.

Béla: Nos, amiben én különbözök a különbözőségünktől az a te meghatározottságod, és amiben te különbözöl a különbözőségüktől az az én meghatározottságom. Például: Ha megölnél engem, akkor eggyel kevesebb lenne a meghatározottságod.

Zoltán: Püffneki! Jól fejbe vágtál! És ezt el is higgyem?

Béla: Egy absztrakt szinten, ahol a pontos meghatározottságok tudhatóak ott belátható ez a fejbe vágó igazság. Megtekinted a bizonyítást?

Zoltán: Köszönöm, inkább elhiszem.

Dániel: Engem érdekel a dolog.

Béla: Itt van a számítógépben, nézd meg. Mi addig játszunk a gyerekekkel.

005
Család és államhatalom 374

Zoltán: (visszajövet a játékból) Na, jól leégtünk.

Dániel: Én meg tüzet fogtam! Rákerestem a Szentírásban a „megkülönböztet” szóra és a139. zsoltár 14. versében rátaláltam: „Magasztallak, hogy olyan csodálatosan megkülönböztettél.” És a folytatás is döbbenetes: „Alaktalan voltam még, de szemeid, már láttak engem, és könyvtekercsedben írva állt, minden egyes napom, mindegyiket meghatároztad, mielőtt egy is felvirradt volna közülük.”

Zoltán: Valami hasonlót akar az államhatalom is.

Béla: A te partitúráid, zenészeid minden egyes pillanatát meghatározzák, és aki a partitúrának nem felel meg, az ki van rúgva.

Zoltán: Így igaz!

Dániel: A törvényalkotó államhatalom törvényei a diktatúrában közelítik meg legjobban a te partitúrád tekintélyét. Ugyanakkor, az államhatalom létezése, az adózóktól függ, végül is az államot alkotó és fenntartó családoktól függ.
  

006
Despotizmus, amely felette áll a rossz belátású sokaságnak és rossz szándékú vezetőiknek és mind a kettőt egyesíti magában 279

Zoltán: A zenekarom előtt valóban diktátor vagyok, de e nélkül a diktatúra nélkül nincs zenekar. 

Béla: Diktátorok akkor keletkeznek, ha a közösséget háború fenyegeti, vagy ha nagy a nyomorúság. Ilyenkor a közösség a túlélése érdekében kiköveteli magának a diktátort.

Dániel: Az a tapasztalatom, hogy a vezetők, akkor is vezetők akarnak maradni, amikor már semmi szükség rájuk. Nem kellenek senkinek, de azért kelletik magukat.

Zoltán: Így keletkezik a despotizmus.

Béla: "A despotizmus az, amely felette áll a rossz belátású sokaságnak és rossz szándékú vezetőiknek és mind a kettőt egyesíti magában" 

Dániel: Éppen ezért a despota diktátort, csak akkor szabad eltávolítani, ha nem keletkezik utána hatalmi vákuum, mert különben elszabadul a pokol.

007
Élvezet, amelyben az egyéniség magáért-valóvá, vagyis egyedivé lesz, de maga ez az élvezet az általános cselekvés eredménye 255-256

Béla: Az asszonyok integetnek, az illatokból ítélve elkészültek a vacsorával. Idáig az érdeklődési köreink különbözősége elkülönített bennünket egymástól. Most itt az ideje, hogy összetoljuk az asztalokat és az egész társaság együtt legyen.
(Jönnek a gyerekek és nagy élvezettel, terítik meg az asztalokból alkotott egyetlen asztalt. Hozzák az evőeszközöket, a szalvétákat, középre egy égő gyertyát tesznek, mellé helyezik azt a vázát, amely korában fehér és piros rózsákkal az asszonyok asztalát ékesítette. Majd mindenki helyet foglal. Béla, csilingel a poharával, majd szólásra emelkedik.)

Béla: Kedveseim, örülök, hogy együttlehetek veletek. Köszönet a feleségeinknek, hogy ezt az élvezetesnek ígérkező vacsorakölteményt elkészítették nekünk. Ők nagyobb jóban részesülnek, mint mi. Mi csak gondtalan élvezettel elfogyasztjuk a vacsorát. De nekik volt céljuk, élvezték a gondolat szabadságát, felelős döntéseket hoztak, munkájukkal alakították a valóságot, beleszóltak a jövő alakulásába, és mint látható van sikerélményük is.Íme, itt van, a jövőből a jelenünkbe jött vacsora!

Kívánom, hogy a vacsora után legalább elviekben közelítsük meg, asszonyaink többletét.

Jó étvágyat kívánok! (a taps elhangzása után)

Dániel: Gyerekek, szoktatok imádkozni evés előtt?

Péter: Szoktunk, de én már hallottam, amikor énekelve imádkoztatok. Kérlek, tanítsd meg nekünk is!

Péter: Eléneklem, és ha megtanultátok utána eszünk. Rendben van?

Mind: Rendben van! Halljuk!

008
Magánvaló, amely más számára való 288

(Vacsora után, Diakónus testvér elénekeli a hálaadó imát)

Béla: Kérlek, diktáld le nekem, hogy megtanulhassuk a gyerekekkel.

Dániel: Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott! Mi jól laktunk hála Isten, annak is adj kinek nincsen! Ámen.

Béla: Szerintem Isten, nem megy bele olyan játékba, hogy mi zörgethetünk nála, de bennünket az égvilágon senki sem zavarhat meg. Meg merem kockáztatni: aki nem zavarható meg az nem tudhat imádkozni!

Zoltán: Szóval, azt akarod mondani, hogy kényelmünket feladva, vigyünk ételt, italt a kiserdőbe.

Béla: Szép lenne, ha igazodnánk az isteni akarathoz, ha a jövőt, az isteni szándék szerint alakítanánk.

Zoltán: Nekem az a benyomásom, hogy nálad az idő a fejetetejére állt. Nálad a jövő válik jelenné és a jelenből lesz a múlt, holott az idő klasszikus iránya múlt, jelen jövő.

Dániel: Mindkét irány helyes, ha hatástalanok vagyunk környezetükre, akkor a környezetük elmúlt eseményei alakítják jelenünket és a jövőnket is. Ilyenkor az idő iránya múlt, jelen, jövő. De ha a jövőre való tekintettel bármit is teszünk, akkor a jövő válik jelenné, és elmúlt cselekedetünk, fogja alakítani környezetünk jelenét és a jövőjét is. Ilyenkor az idő iránya: jövő, jelen, múlt.

Zoltán: Tényleg, csak akkor vagyunk valakik, ha mások számára vagyunk. Ez történt akkor is, amikor megörvendeztettem legújabb szerzeményemmel a zenebarátokat.

Dániel: No, akkor örvendeztessük meg, hajléktalan testvéreinket is.

009
Magánvaló, amely önmagáért való 20

Zoltán: Engedek a szelíd erőszaknak.

Béla: A lehető legtöbb, amit tehetünk az, hogy megengedjük Istennek, hogy szervezése alá vonja az életünket, hiszen belőle hiányzik az agresszivitás. Megengedésünket, üdvösségként, ellenállásunkat pedig kárhozatként éljük meg. Emlékezz csak rá, milyen kitartóan, önfeláldozó munkáddal sikerült megengedned, hogy az örök szépség szervezése alá vonhassa az életed.

Dániel: Az értékek, meg akarnak mutatkozni. Dicsőség szavunk valamilyen érték megmutatkozására utaló szó. Ha engedünk az Istennek, akkor megengedésünkben az Isten értéke mutatkozik meg. Végül is dicsőítjük az Istent.

Béla: Isteni művelet hatja át az egész mindenséget. Kezdetben, csak az Isten volt, Isten volt a világ és a vég ehhez a kezdeti állapothoz hasonló Isten lesz minden mindenben.

Dániel: Erről szól Krisztus misztériuma: „Mennyei Atyánk tudtunkra adta akaratának (titkát) misztériumát, azt az őbenne előre elhatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége és Krisztusban, mint főben újra egyesít mindent”

Zoltán: Az önmagában fennálló (magánvaló) Isten a teremtésében magára reflektáló (magáért való) Isten is. Krisztus misztériuma, Isten megmutatkozása az egészen másban. Az egész teremtés végül is az Isten dicsősége.

Béla: Kicsiben is igaz. Magánvaló létünkből fakadóan cselekszünk. Megtörtént, elmúlt cselekedeteink motiválják, környezetünk jelenét és jövőjét is. Környezetünk múltjából cselekedeteink is visszahatnak ránk. Magunkra reflektáltak (magáért valók) is vagyunk.



010
Magánvaló, mint önmagáért való harmónia 311

Zoltán: És hogyan tervezitek kiserdei kirándulásunkat. Engem, mint zeneszerzőt, miden apró mozzanat érdekel.

Béla: Mindjárt kezdetben itt van egy disszonáns akkord, amit fel kéne oldani. Eléggé megalázott az egyikük.

Zoltán: Nagyon helyes, a harmónia nem más, mint a disszonancia feloldása, és én harmonikus találkozásra számítok.

Dániel: Küldjük el, magunk előtt a gyerekeinket Péternek vannak ott osztálytársai, jó barátságban vannak.

Zoltán: Ebben az esetben a barátság kevésnek tűnik. Sok az ellentét, sok a disszonancia ebben a világban. Csak valóságos cselekedet, oldhatja fel a disszonanciát, teremthet harmóniát. A harmónia a konkrét cselekedetben a legmeghatározottabb valóság és az a ellentétek egységeként és feloldásaként a legáltalánosabb valóság is: Ettől olyan szép. (Magánvaló lét)

Béla: Kölcsönöztem a partinkra egy fagylaltos kocsit, nagy kerekei vannak, el tudnák tolni, és gyerekeink az ő gyerekeikkel együtt fagylaltozhatnának.

Dániel: Gyere Péter! Itt van a szatyromban egy ministránsruha, vedd fel, te leszel a fagylaltos. Nézd Piroska, van itt egy szépen szóló templomi csengő is, amivel csengethetsz a fagylaltos kocsi előtt.

Zoltán: Alakul már a harmónia!


011
Szerelem 233

(A gyerekek elmennek a fagylaltos kocsival. A távolból, csak az elhalkuló, szépen szóló templomi csengő csilingelése hallatszik.)

Zoltán: No, hogy most nélkülöznünk kell a gyerekzsivaj kedves muzsikáját, kérdezlek benneteket: Ennek az absztrakt, megkülönböztetett egységnek, van valami érzékelhető valósága, amire rá lehet mutatni, mint két valóságosan érzékelhető dolog különbözőségére?

Dániel: Nehéz lesz rámutatni, mivel mi a teljes valóságot, csak nagyon töredékesen, egymásmellettiségében és egymásutániságában; térben és időben tapasztaljuk, a valóság egymásban-valósága és egyszerre-valósága meghaladja töredékes megismerésünket.

Zoltán: Nono! Nem egészen így van. A házaséletemben gyakran tapasztalom, hogy az egymásban-valóságban és az egyszerre-valóságban, van valami isteni.

Béla: Csodálatos a szerelem! Hatalmas élmény, amikor a tőlünk különböző máslétben felismerjük önmagunkat. Ádám, Évában önmagát ismeri fel: Csont a csontomból, hús a húsomból, ez én vagyok!

Dániel: Hasonló élményben van részünk, amikor a máslétben észt találunk az eszünkből.

Zoltán: Ne szakítsuk meg, beszélgetésünk szerelemre reflektáló lendületét!

Dániel: A szerelemben a férfi és a nő viszonyáról megállapíthatjuk, hogy az egyik tudat közvetlen önmegismerése a másikban, és felismerése a kölcsönös elismertségnek.

Zoltán: Tegyük hozzá, ezt a tudásukat gyakorlatilag is meg akarják valósítani, ellenállhatatlan vággyal, tökéletesen akarnak egyesülni.

Béla: Akarni akarhatnak, de az egységük rajtuk kívül, a közösen nemzett gyermekükben valósul meg.

Zoltán: Ezek szerint a szerelem egy nagy átverés!

Béla: Így is fel lehet fogni, de úgy érzem, mélyebb értelme is lehet a szerelemnek.

Zoltán: Ne bújj az érzéseid mögé Béla, hiszen még a legegyszerűbb érzés is kommunikálhatatlan. Nem lehet elmondani, milyen íze van a sónak, csak az tudhatja meg, aki megízleli. Tessék valamilyen szinten érzékeltetni azt a mélyebb értelmet!

Dániel: Gyermeked a konkrét válasz az eredeti kérdésedre.

A gének szintjén gyermeked a feleségedben különbözik tőled, a gyermekedtől a feleséged benned különbözik, és kettőtök különbözősége a gyermeketek. Családotok szintjén ez a megkülönböztetett egység úgy mutatkozik meg, hogy szeretet.

Béla: A szerelemben egységet akarunk. A szeretet többlete abban van, hogy nemcsak egységet akar, hanem egységből is fakad. A megkülönböztetett egység, a mindenséget átható szeretet egy kisgyermekben születik közénk.

Zoltán: Lehet, hogy ti nem halljátok, de én nagyon halkan hallom a cigányzenét a kiserdő felől. Ez a zene minket hív. Engedjünk, a mindent átható szeretetnek, látogassuk meg önmagunkat a cigánytáborban!